Megváltozott munkaképességűeket képeznek

A FŐKEFE két telephelyen 582 embert foglalkoztat Szombathelyen, közülük 542-en megváltozott munkaképességűek. A szombathelyi egységekben világcégeknek végeznek autóelektronikai és lámpagyári bérmunkát, illetve gyártanak csomagolóanyagokat. 128 dolgozó már csaknem egy éve alap és szakmai képzéseken vesz részt: ezek többek között számítógép-kezelő, vagyonőr, piackutató, minőségellenőr képesítést adnak számukra. Oktatásuk egy országos program részeként, a RÉV projekt segítségével valósul meg. Az oktatás lebonyolítása mellett a szombathelyi képzési központra 7,7 millió forintot fordítanak. Szabó György ügyvezető igazgató elmondta: a megváltozott munkaképességű dolgozók a tanfolyamok elvégzése után nagyobb eséllyel tudnak munkát vállalni a szabadpiacon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek