Pintér összehívta az operatív törzset

Magyarország belügyminisztere csütörtökön összehívta az ukrán helyzettel kapcsolatos intézkedések összehangolására létrehozott operatív törzs ülését. A testület feladata, hogy a kormány az ukrajnai helyzettel összefüggő döntéseit előkészítse és a tagszervezetek munkáját koordinálja. Az ülésen részt vevő szervezetek, így például a rendőrség, a katasztrófavédelem, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, az Országos Mentőszolgálat és más érintett szervezetek felkészültek az ukrajnai válsággal kapcsolatos esetleges események kezelésére.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek