Újabb újságíró halt meg a kijevi tüntetésekben

Mindössze 22 éves volt, Igor Kosztenkónak hívták. Még csak nem is politikával foglalkozott: sportújságíró volt - adta hírül csütörtökön a lenta.ru orosz hírportál. Halálának körülményei nem ismertek. A fiatal férfi holttestét a kijevi városközpontban álló, Októberi palota nevű épület mellett találták meg. Lemberg (Lviv) polgármestere közölte, hogy magára vállalja Kosztenko hazaszállításának és temetésének minden költségét. Szerdán vált ismertté a másik újságíró halála. Ő is férfi volt, Vjacseszlav Veremijnek hívták, és a Vesztyi című lapnak dolgozott. Egy taxiban utazott, amelyet megtámadtak ismeretlenek gyújtópalackokkal, majd pedig mellkason lőtték Veremijt. Kórházba került, de már nem tudtak rajta segíteni az orvosok. l Február 18-a óta a kijevi zavargásokban ukrán kormányforrások szerint összesen 67-en haltak meg kedd estig.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek