A felébresztési folyamat úgy tűnik, lassan, de halad, mert Schumacher reagált. Felipe Massa számolt be a sajtónak a német sportoló pillanatnyi állapotáról. „Aludt, tehát minden normálisnak tűnt vele kapcsolatban, ezért pozitív érzéseim voltak. Néhány reakciót láttam is tőle, például a szája mozgott. Szóval jó volt ránézni” - mondta Massa. A 45 éves rekorderről hivatalos tájékoztatást múlt héten adott menedzsere. Ő akkor úgy nyilatkozott, a felébresztése folyamatban van, de nem tudják megjósolni, mennyi időre van ehhez szükség.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!