A tüntetők kezében a kijevi kormányzati negyed

A kijevi tüntetők szombatra virradóra teljes ellenőrzésük alá vonták a kormányzati negyedet, a parlament, az elnöki és a miniszterelnöki hivatal, illetve a belügyminisztérium épületét is - közölte Andrij Parubij, az ellenzéki Haza (Batykivscsina) párt képviselője, a Majdan "ellenállási" parancsnoka. Az UNIAN hírügynökség szerint Parubij a kijevi központi téren elhelyezett emelvényről tájékoztatta a tüntetőket arról, hogy mely ellenzéki csoport melyik kormányzati épület "védelmét" látja el. Bejelentette azt is, hogy mostantól a tüntetők ellenőrzése alá vonják az egész fővárost. Parubij azt üzente a rendőröknek, hogy csatlakozhatnak a kormányzati negyedben járőröző ellenzékiekhez, mindnyájan átállhatnak a tiltakozók oldalára, de ki kell tűzniük világoskék-sárga szalagot (ezek az ukrán nemzeti lobogó színei). (Forrás: MTI)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek