Eddig 170 jelölt indulhat a választásokon

Hét végéig, vagyis az aláírás-gyűjtési hajrá első felében 170 képviselőjelöltet vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Iroda. A legjobban a Fidesz-KDNP áll, 98 választókerületben van már jelöltjük, az ellenzéki Összefogás pedig egyelőre 39 jelöltet állított. Több kis pártnak is sikerült összegyűjtenie egy-két körzetben a szükséges ötszáz ajánlást. Az SMS-párt, az Új Magyarország Párt vagy a Magyar Cselekvő Párt is szavazólapon szerepelteti egy-egy jelöltjét áprilisban. A pártoknak egy hetük maradt az aláírások gyűjtésére.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek