1,5 perc alatt hagyták el a vasvári iskolát

Másfél perc alatt hagyták el a diákok a vasvári iskolát pénteken. Ugyanis a tűzriadó terv végrehajtását gyakorolta az intézmény a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szakembereinek irányításával. A tűzriasztás gyakorlásával párhuzamosan megyei katasztrófavédelmi gyakorlatot is tartottak az iskolában. Ebben a vasvári önkormányzati valamint a körmendi, szombathelyi és zalaegerszegi hivatásos tűzoltók vettek részt. A tüzet szimuláló eseménynél az egységek feladata az volt, hogy az iskolában rekedt négy gyermeket megtalálják és időben kivigyék az épületből. A gyakorlat a katasztrófavédelmi szakemberek értékelése szerint sikeresen zárult.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek