Hagyományőrző disznótort tartanak Bükön

„Torkoskodások a torkos soron” elnevezéssel hagyományőrző közösségi disznóölést tartanak Bükön csütörtökön. A gasztro programot a Művelődési Ház szervezi. A hús feldolgozása már kora reggel elkezdődik. A kóstolóprogram délután három órakor megnyitóval indul, majd fél öttől műsorral folytatódik a Városháza mögötti Kóczán Háznál. Azonban ez a csütörtök még nem „AZ” a csütörtök. A Magyar Turizmus Zrt. 2014-ben kilencedik alkalommal rendezi meg majd a népszerű Torkos Csütörtök akciót, amelynek időpontja idén március 6-ára esik. Ezen a napon a felhíváshoz csatlakozó vasi éttermek vállalják, hogy az étel- és italfogyasztásból 50%-os kedvezményt biztosítanak vendégeiknek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek