Még a jövő héten is lehet fagy

Az első tavaszi héten helyenként még lehet fagy, de nappal 10-15 Celsius-fokig melegszik a levegő. A hét közben többfelé lehet eső, de a hétvégén nem várható csapadék - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult időre lehet számítani. Több helyen - a nap második felében egyre inkább nyugaton és északon - valószínű kisebb eső, zápor. A legalacsonyabb hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul, a legmagasabb 8 és 14 fok között várható.

Kedden nagyobb eséllyel a nap első felében északkeleten és nyugaton valószínű kisebb eső. A Dunántúlon néhol megerősödhet a szél. A minimumhőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan 8 és 14 fok között alakulnak.

Szerdán már délkelet felől egyre többfelé várható eső, zápor. Több csapadékra a déli, középső, majd a nyugati országrészben lehet számítani. A Nyugat-Dunántúlon megerősödik a szél is. A leghidegebb órákban 2-7 fok várható, nappal 9-13 fokig melegszik a levegő.

A Nyugat-Dunántúlon csütörtökön is megerősödhet a szél. Emellett kezdetben még több helyen várható eső, majd megszűnik a csapadék. A legalacsonyabb hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb 9 és 14 fok között alakul.

Pénteken az ország nagy részén változóan felhős lesz az ég, délen lehet több felhő, és ott kisebb eső is előfordulhat. A leghidegebb órákban 1 és 6 fok között alakul a hőmérséklet.

Időnként szombaton és vasárnap is megnövekszik a felhőzet, de csapadék már nem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és plusz 5 fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan 10 és 15 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek