Belép a román kormányba az RMDSZ

Egy miniszterelnök-helyettesi tisztséget, valamint a környezetvédelmi és a kulturális miniszteri posztot fogja betölteni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a román kormányban. A párt elnöke az MTI-nek elmondta: Romániának kormányzati stabilitásra van szüksége, és ehhez hozzá tud járulni most az RMDSZ. Victor Ponta miniszterelnök négypárti megállapodást kötött, az RMDSZ-en kívül a konzervatívokkal, a szociáldemokratákkal és a Románia Haladásáért Országos Szövetséggel együtt vezeti majd az országot.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek