Egy szombathelyi tervezőiroda készítheti a sárvári légibázis terveit. A 84-es elkerülő út mentén, a Hegyközségben építik majd fel az ország nyolcadik légimentőbázisát. A beruházással várhatóan gyorsabbá válik a baleseti mentés a Nyugat-Dunántúlon. A tervek szerint az egy leszállópályából, hangárból és kiszolgáló épületből álló objektum már az idén elkészülhet. A sárvári önkormányzat a légibázis építési költségeiből is részt vállal. Hogy milyen mértékben, arról tavasszal folytat tárgyalásokat a város az Országos Mentőszolgálat és a szakminisztérium vezetőivel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!