Jut pénz a kőszegi várra is

Három és fél milliárd forintot csoportosított át a kormány a rendkívüli intézkedésekre szolgáló tartalékból egyebek mellett egyházi célokra. A Magyar Közlönyben pénteken megjelent határozat szerint az összegből 82 millió forint jut a kőszegi Jurisics-vár felújítására. Ezenkívül 551 millió forintot adott a kormány az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont működésére. Ennek feladata lesz márciustól a fertődi Esterházy-kastélyegyüttes működtetése és létrehozzák a Magyar Nyelvstratégiai Intézetet is.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek