A Demokratikus Koalíció a volt MSZP-s képviselő hazudik abban a Napi Gazdaságnak adott, pénteken megjelent interjúban, amiben többek között azt állította, 50 millió forintot kapott a szocialista párttól, hogy 2006-ban lépjen vissza a képviselőjelöltségtől. Gréczy Zsolt szóvivő szerint a lapban egy elítélt bűnözővel készült interjú, amelynek egyik szerzője egy "a Fidesz által preferált és több száz millió forinttal kibélelt kutatóintézet igazgatója, G. Fodor Gábor". Gréczy furcsának nevezte, hogy az írásban "egy kormánypárttól nem távol álló személy" egy elítélt bűnöző szavait igyekszik hitelesnek beállítani.
Zuschlag Jánosnak éveken át lett volna lehetősége ezeket az állításait bizonyítani, de nem tette meg sem akkor, amikor meggyanúsították, sem akkor, amikor megvádolták, sem akkor, amikor tartott a tárgyalása - érvelt.
A szóvivő hozzátette, hogy ezzel szemben az interneten fellelhetőek azok a tárgyaláson készült felvételek, amelyek szerint a volt képviselő egy telefonbeszélgetésen azt bizonygatta, hogy Gyurcsány Ferenc küldetéstudatból nem támogatja a korrupciót. Zuschlag János ráadásul megpróbálja besározni azt a Lendvai Ildikót is, "akinek tisztességét a Fidesz sem merte soha megkérdőjelezni" - mondta Gréczy Zsolt.
A szóvivő szerint a Fidesz ismét egy mirelit üggyel próbálja elterelni a figyelmet arról, "hogy nincs programja, hogy négymillió szegény ember él az országban és ötszázezren már elmenekültek a rezsim elől".
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!