A Vas megyei településen azért kell időközi választást tartani, mert a település önkormányzati testülete tavaly novemberben a saját feloszlatása mellett döntött. A polgármesteri tisztségért egyetlen, független jelölt indul, míg a négy képviselői helyre hatan jelöltették magukat. A választói névjegyzékben 286-an szerepelnek. A helyiek reggel 6 és este 7 óra között adhatják le szavazatukat. Az időközi önkormányzati választáson érvényességi küszöb nincs, az a jelölt győz, aki több szavazatot kap.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!