Az Ismerős Arcok együttes koncertezik szombaton este nyolc órától Vasváron. A városban már több éves hagyomány, hogy a zenekar március 15-én itt ad műsort. A rendezvény népszerűségét igazolja, hogy minden évben teltházas a koncert. A program elő zenekara a Csillagösvény folk-rock együttes lesz, akik este fél héttől játszanak a Nagy Gáspár Művelődési Központ színpadán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!