Alkotmánybíróság: törvénnyel módosíthatók a devizahiteles szerződések

Törvénnyel módosíthatók korábban megkötött szerződések, ám ebben az esetben is figyelembe kell venni minden fél méltányos érdekeit, a megváltozott körülmények között is érdekegyensúlyra kell törekedni - mondta ki devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésében az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn.

A nyilvánosan kihirdetett határozat indoklása szerint a jogbiztonság követelménye akkor érvényesül, ha az állam jogszabállyal a szerződések tartalmát ugyanolyan feltételek fennállása esetén változtathatja meg, mint amit a rendes bírósági út követel meg, azaz ha a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően olyan körülmény áll be, amely folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti.

Az Ab eljárását kezdeményező kormány indítványának másik felvetésére reagálva az Ab kimondta: rendes bírósági ítéletnek azokat a konkrét jellemzőit, amelyek közvetlenül a fogyasztók jogainak védelmével kapcsolatos alaptörvény-ellenességet okoznák, alkotmányértelmezési hatáskörben nem lehet megállapítani. A gazdasági erőfölénnyel visszaélés elleni fellépésre és a fogyasztók jogainak védelmére irányuló alaptörvényi rendelkezésből közvetlenül következhet ugyan jogszabály alkotmányellenessége, de ennek megítélése függ a szabályozási környezettől.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek