Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta a Nemzetközi Valutaalap misszióvezetőjét és az IMF igazgatóságában Magyarországot is képviselő igazgatót, írja a Napi.hu. Akárcsak az elmúlt években, idén sem zárta a látogatást közös sajtótájékoztató, amire a korábbi évtizedekben rendszeres példa volt. A mostani az első hivatalos tárgyalássorozat azóta, hogy Magyarország a lejárat előtt, 2013-ban visszafizette az IMF-nek a 2008-ban felvett 20 milliárd eurós hitelt, és az IMF budapesti irodája is bezárt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!