Szombathely is szeretne kaszinó-koncessziót

A Dunántúlról összesen hat város jelezte, hogy szeretne kaszinó-koncessziót kapni. A három fő balatoni üdülőváros mellett Szombathely, Győr és Pécs is verseng. A tavaly decemberben módosított szerencsejáték-törvény Magyarország területén összesen 11 darab kaszinót engedélyez. Ebből öt Budapesten és környékén jöhet létre, a maradék hat helyet pedig úgy osztották fel, hogy a Dunától keletre és nyugatra három három kaszinó koncesszió jut. Azzal tehát, hogy Szombathely mellett még 5 város pályázna a jogokért kétszeres a túljelentkezés.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek