Egy pincényi dokumentumot adott át halála előtt a rendőröknek Welsz Tamás

Illegális tevékenységének szinte a teljes dokumentációját átadta a rendőrségnek a halála előtti órákban Welsz Tamás, aki elsősorban a Simon-ügy miatt vált ismertté - tudta meg a Népszabadság. A lap szerint most már az a kérdés, hogy csak az útlevélügyletekkel kapcsolatos iratokat adta-e át a hatóság embereinek, vagy az ismerői szerint lényegesen nagyobb volumenű „bizniszéről”, a vagyonosodási ügyekhez nyújtott segítségről is beszámolt-e a rendőröknek. Mind több bizonyíték szól arról, hogy a hatóságok tudtak Welsz illegális tevékenységéről, de valamiért nem tettek semmit - írja a lap.

A Blikk szerint egyébként drogtúladagolás végezhetett Welsz Tamással, aki állítólag rendszeres drogfogyasztó volt. A lap szerint rendőrség most állítólag azt vizsgálja, hogy szándékosan adagolta-e túl magát, vagy a megnövekedett igénybevétel és a korábbi kábítószerfogyasztások következményei miatt halt meg.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek