Eltiltották a TV2-t a rezsicsökkentés reklámozásától

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) eltiltotta a TV2-t, illetve annak tulajdonosát attól a jogsértéstől, hogy továbbra is sugározza a kormány "Újra rezsicsökkentés" jelmondatú műsorszámát, szpotját. A testület csütörtöki ülésén 12:8 arányban meghozott döntésével ugyanakkor nem szabott ki bírságot a kereskedelmi televízió tulajdonosára, az MTM-SMS Zrt.-re. A bírság kiszabását a kifogástevők és több bizottsági tag is azért tartották volna indokoltnak, mert a TV2 nem első alkalommal sértette meg a jogszabályt. A Kúria március 18-ai végzésében már egyszer azt állapította meg, hogy a TV2 a kormány "Magyarország jobban teljesít" jelmondatú, jelölőszervezeteket népszerűsítő műsorszáma közzétételével megsértette a választási eljárási törvényt.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek