Lakosságszámtól függően fix összeget kapnak azok a települések, amiknek nem volt hitelük, így nem vettek részt az állami adósságkonszolidációban. Kárpótlásul az állam nekik fejlesztésre, felújításra ad pénzt. A Magyar Államkincstár elnöke jelenlétében Szombathelyen három vasi település, Pusztacsó, Gyöngyösfalu és Lukácsháza polgármestere írta alá a támogatási szerződést. Pusztacsó közel 3, a másik két település pedig 20-20 millió forinthoz jut így. Rajtuk kívül még 131 polgármesternek kellett aláírnia legkésőbb pénteken az állammal kötöttmegállapodást - közölte dr. Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!