Andrej Kiska lesz az új szlovák államfő

Andrej Kiska független jelölt nyerte meg a negyedik közvetlen szlovák elnökválasztást a leadott voksok csaknem 60 százalékával a szombati második forduló nem hivatalos végeredménye szerint, így ő lesz Szlovákia harmadik közvetlenül választott államfője.

A statisztikai hivatal (SÚSR) által teljes feldolgozottságnál nyilvánosságra hozott adatok szerint a döntő fordulóban az ellenzéki pártok által is támogatott Andrej Kiskára a szavazók 59,4 százaléka voksolt. A másik jelölt, Robert Fico hivatalban lévő szlovák kormányfő a voksok 40,6 százalékát kapta meg.

Fico már a végeredmény bejelentése előtt, a voksok 50 százalékának összeszámlálása után elismerte vereségét. Megköszönte támogatóinak a rá adott szavazatokat, és gratulált ellenfelének a győzelemhez.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek