A Vas megyei fürdők jól teljesítenek

Vancsura Miklós, a Magyar Fürdőszövetség elnöke, a Sárvári Gyógyfürdő Zrt. ügyvezetője elmondta: a hazai fürdők 2013-ban 5 és fél százalékkal növelték az árbevételüket. A látogatószám a jó eredmény ellenére stagnál. A jövőben már nem új fürdők építésére, hanem a meglévők fejlesztésére kell koncentrálni. Vas megyében is jól teljesítenek a fürdők. A Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrumban 2012-ben több mint 862 ezer belépőjegyet értékesítettek, míg a Sárvári Gyógy- és Wellness fürdőben a látogatószám meghaladta a 727 ezret.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek