Az új rendszerben főként azok az első vonalas fideszes politikusok ülhetnek miniszteri székbe, akik az elmúlt négy évben a kormányon kívül dolgoztak a párt sikeréért - számolt be a VS.hu. Lázár Jánosnak komoly esélye van átvenni Navracsics Tibor helyét a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) élén, ahogyan Rogán Antal is esélyes a fejlesztési tárca vezetésére. Biztosan nem folytatja ugyanakkor Fazekas Sándor vidékfejlesztési tárcavezető, akinek utódjáról folynak a találgatások, de volt olyan forrásunk, aki Kósa Lajos nevét említette befutóként. Szintén kérdéses Martonyi János szerepvállalása az új kormányban, őt Navracsics vagy Szijjártó válthatja. Ugyanakkor Hende Csaba honvédelmi miniszter maradhat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!