Egy család több tagját is hazugságvizsgalóra kötötte a rendőrség a januári Lehel úti bankrobbantás ügyében – tudta meg a Bors. Nem sokkal a robbantás után fenyegető levelet kapott a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége, egy magát Őrseregnek nevező szervezettől. Azt írták, további akciókra készülnek, de rendőrség azt nyilatkozta: Szerintük a levél írójának nincs köze az ügyhöz. A VÉSZ elnöke azonban most azt mondta: tud egy családról, akit a rendőrség hazugságvizsgálatnak vetett alá az ügyben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!