Négy halottja és 16 sebesültje van a texasi Fort Hood katonai bázison szerdán történt lövöldözésnek: egy katona tüzet nyitott társaira, és önmagával is végzett. Michael McCaul, az amerikai képviselőház belbiztonsági bizottságának elnöke közölte: a gyakorlóruhát viselő támadó is meghalt. A tettes - akit a texasi képviselő a The New York Times szerint Ivan Lopezként nevezett meg - indítékai egyelőre ismeretlenek. Mark A. Milley tábornok a Fort Hoodban tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a támadó, aki depresszió és szorongás miatt elmeorvosi kezelés alatt állt, főbe lőtte magát, miközben egy katonai rendésznővel konfrontálódott. A tábornok szerint semmi sem utal terrorizmusra, de nem zárta ki ennek lehetőségét.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!