A Fenyő-gyilkosság büntetőperében tanúként meghallgatott Tasnádi Péter a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön arról beszélt, hogy egy ismert médiaszemélyiség bízta meg Fenyő János megölésével. A védelem által megidézni kért Tasnádi Péter azt mondta, hogy milliókat kapott a tárgyaláson megnevezett médiavállalkozótól, akit azonban becsapott, mert esze ágában sem volt gyilkosságba keveredni. A tárgyalóban sokan nevetve hallgatták a kalandos történetet, amelyet a jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő tanú kedélyesen mosolyogva adott elő. A bíró az egyébként megidézett médiaszemélyiség meghallgatását nem is tartotta szükségesnek, amikor benyitott terembe, nyomban el is bocsátotta. A vád szerint Fenyő János médiavállalkozót, a Vico vállalatcsoport vezetőjét 1998-ban a szlovák állampolgárságú, több más súlyos bűncselekménnyel is megvádolt Jozef R. lőtte le géppisztollyal Budapesten.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!