Minden korábbinál több használt autóra került magyar rendszám az első negyedévben. Leginkább az egymillió forintnál olcsóbb autókat keresik – írja a Napi.hu friss statisztikai adatokra hivatkozva. Az sem fékezte a használtautó-importot, hogy gyengült a forint, sem az, hogy januártól a külföldről behozott kocsik után is meg kell fizetni a vagyonszerzési illetéket. Az első negyedévben csaknem 21 ezer, másodkézből és külföldről származó autóra került magyar rendszám. Ez másfélszer akkora mennyiség, mint amennyit 2013 január-márciusában mértek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!