Lezárták a nyomozást a büki kábítószer-terjesztővel szemben

Befejeződött a csornai és a büki kábítószer-terjesztőkkel szemben indított nyomozás.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának Nyomozó Alosztálya jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett visszaélés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy csornai és egy büki lakossal szemben.

A nyomozás során megállapították, hogy a gyanúsítottak 2013. májusát megelőzően Ausztriában, Győrben és Bükön kábítószert szereztek be, majd adtak át több kábítószer-fogyasztónak.

A 24 éves, S. Gábor büki lakásán és a 34 éves, K. Sándor komáromi tartózkodási helyén megtartott házkutatások során kábítószergyanús anyagok és utóbbi gyanúsítottnál kábítószer felhasználásához szükséges eszközök kerültek elő. A K. Sándor által használt személygépkocsiban elrejtve szintén több, kábítószergyanús anyagot találtak a nyomozók.

Az ügyben lefolytatott szakértői vizsgálatok megállapították, hogy a lefoglalt termékek között kábítószernek és új pszichoaktív anyagnak minősülő szer is található.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának Nyomozó Alosztálya a nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Vas Megyei Főügyészségnek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek