Pályázat az I. világháborús emlékmű felújításáért

A Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány az első világháború centenáriumi rendezvénysorozata keretében pályázatot hirdetett az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek helyreállítására. A felhívásra önkormányzatok is nyújthatnak be pályázatot. A körmendi képviselő-testület támogatta a pályázat benyújtását, hogy a Hősök terén található I. világháborús emlékművet felújíthassák. Az önkormányzat a pályázathoz 5 millió forint támogatási igényt nyújtott be, amelyhez 263 ezer forint önerőt biztosít, amelynek fedezetét a 2014. évi költségvetésében szerepelteti. A pályázat keretében tervezetten az emlékmű tisztítása és a zöldterület rendbetétele valósulhatna meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek