Pénzgyűjtésbe kezdett a celldömölki Soltis Színház

Pénzgyűjtésbe kezdett a celldömölki Soltis Színház. Ugyanis hárommillió forintra lenne szükség a társulatnak otthont adó egykori mozi homlokzatának felújítására. Az épület a múlt évben új tetőcserepet és bejárati ajtót kapott. A falakat is szigetelték. A költségeket az önkormányzat fizette. A homlokzat megújítása egy második ütem része. Erre a célra egy gálaműsor bevételéből 500 ezer forint már a színház rendelkezésére áll. A fennmaradó 2,5 millió forintos összeget a társulat egy közösségi célú adománygyűjtő honlap segítségével szeretné összegyűjteni. A színház a közelmúltban fel is tette a nemzetközi web lapra bemutatkozó kisfilmjét. A társulati vezetők abban bíznak, hogy munkájukat a jövőben külföldi szponzorok is támogathatják.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek