Hűtőszekrényt cipelve a hátán futotta le a londoni maratont egy brit férfi, majd visszatért a rajthoz. A Hűtőszekrényes Tony néven ismert futó 6 óra 11 perc és 57 másodperc alatt teljesítette vasárnap a londoni maratont úgy, hogy egy 42 kilogramm súlyú hűtőszekrényt cipelt a hátán. Amikor a célba ért, vonatra szállt, visszatért a rajthoz, és még egyszer lefutotta a távot a hűtővel. Ezt már lassabban tette meg, hétfőn ért célba, ahol családja várta őt. Nagy-Britanniában, így gyűjt adományokat rákkutatásra. Csak a londoni maratonon való részvételével vasárnap mintegy 10 ezer fontot, nagyjából 3,7 millió forintot gyűjtött a nemes célra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!