Fel akartak gyújtani egy nagykanizsai szórakozóhelyet

Őrizetbe vettek a rendőrök Nagykanizsán négy férfit, mert hétfő este fel akartak gyújtani egy szórakozóhelyet - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-vel.

A nagykanizsai férfiak este tíz óra körül egy bár bejáratára és lépcsőjére locsoltak benzint, amikor a szórakozóhely tulajdonosa megzavarta őket. Az elkövetők autóval menekültek el a helyszínről, de a rendőrök alig negyedóra múlva, a bártól pár száz méterre elfogták őket.

A gyanúsítottak nem ismerték el a bűncselekmény elkövetését, bár autójukban több benzines műanyag palackot is találtak. Az adatgyűjtés során az is kiderült, hogy a négy férfi közül kettő két nappal korábban egy szintén nagykanizsai vendéglátóhely tulajdonosát megfenyegette. Neki azt mondták, hogy felgyújtják az éttermét és a kocsiját is, mert egy korábbi nézeteltérés miatt kitiltotta őket onnan.

A rendőrség csoportosan elkövetett közveszélyokozás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 40 éves O. Imre, O. István és S. István, valamint a 31 éves S. Martin István ellen. Az elfogottak közül S. István és S. Martin István megalapozottan gyanúsítható zaklatás, a legfiatalabb pedig könnyű testi sértés elkövetésével is.

A nyomozók mind a négy gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek