Több új határ megnyitását valamint a burkolat megerősítését tervezik a magyar- osztrák és a magyar- szlovén útszakaszon a megyében. A határátkelőhelyek megnyitásával Körmend és Rohonc között egy új közlekedési folyosó alakulhat ki. Az orfalui határ megnyitásával Bajánsenyére is hamarabb lehet majd eljutni. A fejlesztések nem csak az autósoknak kedveznek, hiszen a Hármashatár kerékpárral is megközelíthető lesz- mondta el Kovács Ferenc megyei útügyi biztos.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!