Befejezték a nyomozást a szombathelyi tolvajok ügyében

A nyomozók megállapították, hogy V. Tamás, 29 éves és H. Andrea, 23 éves helyi lakos 2013. június 12-én az egyik szombathelyi üzletből tizenkilenc darab napszemüveget próbált meg ellopni. A két gyanúsított és alkalmi társuk, V. Erzsébet, 43 éves szintén helyi lakos ezt követően több megyeszékhelyi üzletet „látogatott” meg, egészen 2013. október végéig. Az ügy felderítése során kiderült, hogy Érden és Sárváron is követtek el hasonló bűncselekményeket. A három gyanúsított hol párosával, hol pedig egyedül vitt el különböző értékeket. Drogériákból, bevásárlóközpontokból próbáltak meg fizetés nélkül távozni különböző kozmetikumokkal, ékszerekkel, ruházati és műszaki cikkekkel. A Szombathelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának Vizsgálati Alosztálya a lopás vétség és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal a Szombathelyi Járási Ügyészségnek megküldte.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek