Megrendezték a felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági verseny megyei döntőjét, amin hat középiskolás és kilenc általános iskolás csapat mérte össze tudását. Az elméleti és gyakorlati versenyfeladatok között volt célbalövés puttonyfecskendővel, elsősegélynyújtás és árvízvédelmi töltésmagasítás. A középiskolás korcsoportból a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium, az általános iskolás kategóriából pedig a győrvári Béri Balogh Ádám Általános Iskola csapata lett az első. A kőszegi és győrvári diákok az április 26-27-ei, budapesti országos döntőn képviselik a megyét.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!