Időszakos és szakaszos útlezárások lesznek a húsvéti szertatások miatt Szombathelyen. Pénteken este háromnegyed 8 és háromnegyed 9 között az Óperint és a Jókai Mór utca közötti szakaszon kell forgalomkorlátozásra számítani. Szombaton este 9 és negyed 11 között a Hunyadi, a Vitéz, a Szent Gellért valamint a Kodály Zoltán, Faludi Ferenc és Váci Mihály utca közötti szakaszon továbbá az ezeket keresztező mellékutcákban lesz szakaszos útlezárás. Nem lehet majd közlekedni a Petőfi és a Szily János utca, a Szily János utca és a Hefele Menyhért utca kereszteződése közötti szakaszon, továbbá a Kőszegi utcának a Mártírok terétől a Fő térig tartó részén.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!