"Tudatos üzletpolitikai döntés volt, hogy a tavalyi szinten tartjuk a jegyárakat" - mondta Halmos Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója a 169. balatoni hajózási szezon kezdetén rendezett ünnepségen Balatonfüreden szombaton az MTI-nek. A vállalat idén családi jegyet is bevezet, amely két felnőtt és két gyermek kedvezményes hajózását teszi lehetővé.
Egyébként a cég 22 hajójára 60 millió forintot fordítanak a szezonkezdeti felkészülés során, a balatoni hajózás zászlóshajójának, a Szent Miklósnak a fejlesztésére pedig 15 milliót - sorolta a vezérigazgató. Hozzáfűzte: a vitorláskikötők újracölöpözése megkezdődött, s a 9,3 millió forintos beruházás pünkösdre fejeződik be. Ugyanekkora elkészül Balatonboglár, Balatonszemes és Szigliget kikötői fogadóépületeinek energiatakarékos fejlesztése, a napelemes beruházások összesen 10 millió forintba kerülnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!