Idén is szervez táborokat a Kerekerdő Alapítvány

Idén nyáron is szervez táborokat a Kerekerdő Alapítvány a Vasi Skanzenben Szombathelyen. A nyári szünet első hetétől öt héten keresztül a szervezők egy kézműves táborba várják a kisdiákokat, óvodásokat. A szünet második hetében rendezik meg a felsőcsatári Süni tábort, ahova már azokat az idősebb diákokat várják, akik a természetvédelemmel szeretnének megismerkedni. Emellett augusztus közepén tartják a Szőcei szénagyűjtő tábort az Őrségi Nemzeti Parkban. A szervezők a jelentkezéseket e-mailben várják a pumilio_KUKAC_freemail_PONT_hu-ra vagy a kerekerdoalap_KUKAC_gmail_PONT_com címre június 13-ig.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek