Előadások és játékok a Vasi Skanzenben

„Menjünk Emmauszba!” címmel szerveznek programokat holnap 10-től 17 óráig a Vasi Skanzenben Szombathelyen. dr. Horváth Sándor, a Skanzen vezetője rádiónknak elmondta: A szervezők nyuszikereső játékkal, előadásokkal, ügyességi és logikai játékokkal, valamint népdalokkal és -táncokkal várják a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. Emellett locsolóvers-mondó versenyt is rendeznek, amelyre a helyszínen lehet jelentkezni óvodás, iskolás és felnőtt kategóriában. Rossz idő esetén a Kispajtában tartják a színpadi produkciókat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek