Elektronikussá válik az anyakönyvezés

Csaknem egymilliárd forintos uniós forrásból fokozatosan megújul, és teljesen elektronikussá válik az állami anyakönyvezés az év közepétől - írja a Világgazdaság. A lap szerint a jelenlegi négyféle - születési, halotti, házassági és bejegyzett élettársi - anyakönyvet egyetlen, személyhez kötött nyilvántartás váltja majd fel. A most közzétett rendelettervezet értelmében az addig vezetett nyilvántartásokat július 15-ig le kell zárni. Az elektronikus rendszer kiépülésével jelentősen felgyorsul és egyszerűsödik az ügyintézés, hiszen bárhol, bármelyik anyakönyvvezetőnél le lehet majd kérni az anyakönyvi kivonatokat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek