Balesetben meghalt Károly herceg sógora

Kamilla hercegnő 62 esztendős öccse New Yorkban hunyt el – jelentette be szerdán este a brit trónörökös hivatala. A közlemény szerint Mark Shand kedden az utcán elesett, beverte a fejét a járdaszegélybe, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítás után szerdán meghalt. A férfi közeli viszonyt ápolt a trónörökösi házaspárral, rendszeresen vendégeskedett náluk londoni rezidenciájukon. Károly Kamilla testvéréhez hasonlóan közismert szerteágazó környezetvédelmi tevékenységéről, támogatta a sógora vezette Elephant Family nevű nemzetközi jótékonysági szervezet munkáját.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek