Bejelentés érkezett 2014. április 23-án 20 óra körüli időben a Szombathelyi Rendőrkapitányságra, hogy a Fő téren egy hölgynek vérzik a szája. A rendőri intézkedéskor kiderült, hogy K. Szilvia 33 éves és B. György 41 éves szombathelyi lakosok az utcán szóváltást követően kölcsönösen bántalmazták egymást. Garázdaság vétség bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult velük szemben büntetőeljárás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!