Törvénysértések a Gyermekrák Alapítvány kuratóriumánál

A Fővárosi Főügyészség megállapította, hogy az alapítvány a vagyonát határozatok nélkül csupán a kuratórium elnökének döntése alapján használja, ezzel pedig megsértik az alapítvány szabályait. Ha ezen nem változtatnak, akkor az ügyészség pert indít ellenük. Arra is figyelmeztették a kuratóriumot, hogy hozzanak olyan határozatokat, amik jobban a céljaikra koncentrálnak és kiemelték azt is, hogy az alapítvány gépjárművét magáncélra ne használják. Ez a vizsgálat független volt a Gyermekrák Alapítvány működésével kapcsolatos nyomozástól. Az alapítvány ügyében Szilágyi György jobbikos képviselő tett feljelentést hanyag kezelés és csalás gyanúja miatt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek