A társulat évadkezdő darabját, Tamási Áron Vitéz lélek című színművét mutatja be Trill Zsolt főszereplésével május 6-án a városban. Az előadáson látható lesz mások mellett Mécs Károly, Reviczky Gábor és Nagy Anna is. A program költségeit a színház állja. Az intézmény vezetőjének két évtizedes szakmai kapcsolata van Vasvárral. A beregszászi Illyés Gyula Magyar Színház rendezőjeként több darabot is a városban készített el. A színházi szakember a mostani előadással köszönetet mond a korábbi években kapott hegyháti támogatásért.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!