Folytatódik a monitorvizsgálat a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetében. A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság úgy döntött, hogy ismételt látogatóbizottságot rendelnek az intézetbe. A kétfős látogatóbizottság májusban érkezik majd, és várhatóan még ebben a tanévben jelentést tesz. A MAB-elnök azt mondta, hogy elsősorban szervezeti kérdésekben vannak fenntartásaik. Tisztázásra vár ugyanis, hogy milyen az intézetben az egyes óraadó tanárok terhelése, munkabeosztása.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!