Új évadot kezdett a Mesebolt Bábszínház

Új évadot kezdett a szombathelyi Mesebolt Bábszínház új tagokkal és különleges előadásokkal. A társulattal vasárnap találkozhatnak azok, akik ellátogatnak a város Fő terére. Itt színpadi előadások, zene, néptáncbemutatók és kézműves foglalkozások várják majd az érdeklődőket. Rossz idő esetén a programok nagy része elmarad, a szervezők mindössze két előadást tartanak meg a bábszínházban: a MárkusZínház Kathputli című darabját fél négykor, a Ziránó Színház: A 3 kismalac című előadását pedig 17 órakor láthatja a közönség.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek