Berlin - a homoszexualitás fellegvára

Meleg szubkultúra, partik és tudományos kutatások egy helyen, avagy milyen is volt az első világháborús és igazán liberális Berlin.

Gondoljunk csak a Liza Minnelli és Joel Gray párosra a ’72-es Kabaré című filmben… Na az semmiség ahhoz képest, ami Berlinben volt az első világháború után. Mondhatjuk úgy is, hogy a város ebben az időben a homoszexuális szubkultúra fellegvára és a transzvesztiták központja lett. Itt végezték az első nemváltó műtétet és a transzszexualitás kutatásának kezdete is ide köthető. Ilyen és ehhez hasonló történetek derülnek ki a nemrég megjelent Gay Berlin című könyvből.

Életkép egy népszerű berlini meleg bárból
www.dailymail.co.uk

Sokaknak még manapság is nehezen elfogadható, ha valakitől azt hallják, „rossz testbe születtem”. Pedig, ahogy a Daily Mail cikkéből is kiderül, már a száz évvel ezelőtti Berlinben is gyakori volt a téma, csak úgy, mint a transzvesztita lét. Ebben a városkában jelentették ki talán először, hogy az azonos neműek kapcsolata természetes és nemi beállítottságuk velük született tulajdonság, nem csupán egy múló szeszély. Az élet ekkor izgalmas, de egyben veszélyes is volt - a jó hangulatú meleg bárok és kabarék mellett megjelent a prostitúció is és virágzott a vad homoszexuális szubkultúra is.

A világváros

Németország számára az 1900-as évek eleje meglehetősen nehéz időszak volt, a régi császári Berlin mégis ekkor válhatott liberális fővárossá. Angol, francia és amerikai írók, költők, művészek hada lepte el az országot, akik mind tanúi és részesei akartak lenni a szexuális szabadságnak. Nyugat-európaiak, skandinávok és oroszok érkeztek, hogy kiélvezzék a hedonista éjszakai életet és ott lehessenek a csapongó német fővárosban.

Nagyjából 25-30 olyan folyóirat jelent meg ebben az időben, ami a homoszexualitással és hasonló témákkal foglalkozott. Ezek a lapok nem kerültek a pult alá az újságárusoknál, sőt… Megtaláljuk bennük a meleg bárok, klubok és kávézók reklámjait, épp úgy, mint a speciális orvosok, nyomozók és ügyvédek hirdetéseit. A transzvesztiták meglelhették álmaik szabóját egy remek estélyihez, és a szerelemre vágyók sem maradtak magányosak a társkereső hirdetéseknek köszönhetően.

Képeslap egy meleg klubról (balra) és Hansi Sturm, egy transzvesztita szépségverseny győztese (jobbra)
www.dailymail.co.uk

Tudományos szexualitás

1919-ben nyitotta kapuit a Szexuáltudományi Intézet. Az első intézmény a világon, amely orvosi és pszichológiai tanácsadást biztosított szexuális kérdésekben hetero- és homoszexuális férfiaknak és nőknek, transzvesztitáknak, interszexuálisaknak és olyanoknak, akik kételkednek magukban és nemi identitásukban. Az intézet nagy hangsúlyt fektetett az oktatásra és még egy szex múzeumot is nyitottak. Itt fejlesztették ki az első hormonkezeléseket és a nemváltó műtétet is. A komoly kutatások mellett természetesen azért maradt hely és idő a szórakozásra is - az intézmény délutáni teáknak és jelmezes báloknak is otthont adott.

Italozó transzvesztiták a híres Eldorado klubban
www.dailymail.co.uk

Az 1929-es nagy depresszióval és az amerikai tőzsde összeomlásával azonban lassan a szabadságnak is vége szakadt. Az 1930-as években megérkezett a Hitleri hatalom. A liberális mozgalom és az intézmény atyja - a zsidó és homoszexuális szexológus - Dr. Magnus Hirschfeld pedig mindannak a megtestesítőjévé vált, amit az új hatalom gyűlölt. Hát így ért véget a nagy berlini parti…

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű