Változókorban is fontos az intim higiénia

Az életmódváltáson túl rendkívül lényeges az is, hogy megfelelő készítményeket használjunk intim tisztálkodásra a menopauza idején.

Nőként egészen másként éljük meg a hétköznapokat, mint az erősebbik nem képviselői, és ez az intim higiéniára való odafigyelés terén is szerephez jut. A témával érdemes foglalkozni, legyen szó bármely életszakaszról, hiszen a nőiség e része is fokozott figyelmet érdemel. Az intim mosakodó gél használata a Lactacyd szerint is a mindennapok részét kell, hogy képezze – ezért vállalta fel a márka az intim területek témájának edukációját, és ezért fejlesztik folyamatosan termékeiket. A pH-értékre vonatkozó kényes egyensúly megőrzése nemcsak a komfortérzet miatt rendkívül fontos, hanem a fertőzések elkerülése végett is. Ebben lehetnek segítségünkre azok a tisztálkodószerek, melyek összetételüknél fogva kifejezetten a női intim részek ápolására, tisztántartására alkalmasak.

pr
lactacyd

A menopauza időszaka minden hölgy életében elkezdődik, és vannak, akiknél erősebb panaszokkal jelentkezik, mások szinte alig érzik meg a változásokat. A termékeny periódus végén elkövetkező időszak körülbelül öt éven keresztül tart, amikor az ösztrogén egyre kevesebb mennyiségben van jelen a szervezetben. A hormonális változások természetesen megmutatkoznak a mindennapi közérzeten, hangulati állapoton. Általában a 40-es évek végén, az 50-es évek elején jelentkezik a menopauza, mely során a menstruáció fokozatosan elmarad, fejfájás. szapora szívverés, izzadás, a sokak által ismert kellemetlen hőhullámok és akár hőemelkedés is jelentkezhet. Jó hír, hogy csupán átmeneti állapotról van szó, és az általános egészségi állapotra, valamint az immunrendszer erősítésére való odafigyeléssel csökkenthető a tünetek erőssége.

A felsoroltakon túl problémát jelenthet a hölgyek számára a hüvelyszárazság. A nők több mint fele panaszkodik erre változókorban, így a probléma mindenképpen megoldást követel. Nemcsak a szexuális élet vonatkozásában jelenthet ez a tünet gondot, hanem a fertőzések és a kellemetlen diszkomfortérzet miatt is. A megfelelő intim higiéniás készítmények használatával a tünetek enyhíthetőek.

S hogy milyen lehetőségei vannak még közérzetének javítására? Az életkornak megfelelően célszerű kialakítani a mindennapokat, és akár életmódváltás keretein belül tenni az egészség megőrzésének érdekében. A koffeines, alkoholos italok és a dohányzás helyett érdemes odafigyelni a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre. A D-vitamin és a kalcium ebben az életkorban fokozottan ajánlott, akár étrend-kiegészítők formájában is, hiszen segítségükkel megelőzhető a gyakran előforduló csontritkulás. A fűszeres ételeket érdemes lecserélni és előnyben részesíteni az alacsony zsírtartalmú, akár szójából készült fajtákat. A légzőgyakorlatok, a jóga, a tai chi mind hozzájárulhatnak az ellazuláshoz és a fejfájás, hangulatingadozások kezeléséhez.

A változókor korántsem azt jelenti, hogy le kellene mondania a szexualitás és a nemiség örömeiről, de mivel a hüvelyszárazság már önmagában is problémát jelenthet, így célszerű a nedvesítő hatású mosakodó készítmények mellett síkosítót is használni. Az egészség megőrzése, a hétköznapokban fogyasztott ételek (alapanyagok) minőségére való odafigyelés a menopauza idején különösen fontos. Az intim higiénia érdekében pedig ajánlott kifejezetten erre a célra kialakított készítményeket használni a tisztálkodás során.

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!