Sorry, de itt a Voler Mouche új klipje

A szombathelyi csapat idén sokadszorra hallatott magáról.

Egy nagyon egyszerű klipet szerettünk volna forgatni, az új lemez egyik dalához

- kezdte Miski Ádám, a szombathelyi zenekar vezetője. -

A Still Life májusi debütálása Új klip a Voler Mouche-tól, egyenesen a fotóautomatából 2014. May 25. 10:44 után nem nagyon akartunk várni, és már korábban megvolt az ötlet, hogy a szereplők biciklizni fognak, már csak a dal hangulatához megfelelő helyszín és fényviszonyok kellettek.

Voler Mouche: Sorry (werkfotók)
Bringák és a Szabó-hegy a ködben
Voler Mouche

Az őszi sejtelmes borongósság, a ködbe burkolózó Szabó-hegy szerpentinjei aztán adták magukat, a Sorry pedig egy szakítás története, így lesz kerek egész. Nem látszik a bicikliző fiú és lány arca sem – az érzés, az elválás van a dal középpontjában, nem a „ki” a fontos.

Voler Mouche - Sorry

A helyszínt egy kőszegi kirándulás alkalmával fixáltuk

– mondja Ádám. Egy szép őszi szombaton aztán felkerekedtek és pár óra alatt leforgatták a teljes klipet.

Tudtuk, hogy mire képesek a kamerák, hogy milyen fényviszonyokra számíthatunk, és hogy nem lesz rendezett, nagy projekt ez a klip (mint például a Fizzy Water, vagy a Still Life), de nagyon fontos a vizualitás.

Azt is elmondta, a rajongói visszajelzések alapján úgy tűnik, szeretik a klipeket, ezért a továbbiakban is tervben van néhány az új albumról, amiről ez szám szerint már a negyedik: Fizzy Water, Shooting at the skies, Still Life Új klip a Voler Mouche-tól, egyenesen a fotóautomatából 2014. May 25. 10:44 , Sorry.

A teljes Reserved album itt meghallgatható:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű